Pécs egyik legdinamikusabban fejlődő, egyre fiatalodó városrésze, a belvárostól alig tíz percre fekvő Ürög. Az évezredek óta lakott, mégis kiépítetlen szőlőhegy ma nem véletlenül a családok egyik legnépszerűbb célpontja. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet lábánál levő környéknek számos előnye van.

Kevesen tudják, hogy már az Árpád-korban lakott volt ez a terület. Korabeli krónikák szerint 1225-ben Bertalan pécsi püspök a környéken élő remeték számára kolostort alapított Jakab-hegyen, akik addig kis barlangokban, üregekben éltek. Innen a név is: ireg, üreg, ürög. Ezt követően az újkorban, a török uralom alatt és azt követően is, mindig lakták az ürögi városrészt. 

Különlegesség, hogy történelme során végig magyar ajkú lakossága volt a városrésznek, annak ellenére, hogy sok másik mára már Pécshez csatolt városrészben éltek akkoriban kisebbségek. Csak a 19. század végén kezdtek érkeztek rácok, szerbek, németek. Amikor ez utóbbi nemzetiségűek is megérkeztek arra a területre, Németürög néven emlegették a környéket. Ezért kapott később egy megkülönböztető magyar előtagot a városrész, és született meg Magyarürög. 

A huszadik század második felében népesült be igazán Ürög, miután összeolvadt Pataccsal, Rácvárossal és Mecsekszentkúttal, majd 1955-ben beleolvadt Pécsbe. Először családi-, később sorházak épültek ebben az időben, de rengeteg volt a szőlő is. A tőkék egyébként máig rengeteg ház udvarát díszítik. A 80’-as, 90’-es években sok fiatal választotta a drágább, belvárosi ingatlanok helyett az ürögi szőlőket, és szép családi házakká újították a pincéket, présházakat. Ez a tendencia ma sem hagyott alább, az egyre fiatalodó városrészen a buszközlekedés kiváló, a hónapról hónapra forgalmasabb ürögi utcákon pedig több közért, zöldséges is található. 

Turisták kedvelt célpontja a Magyarürögi-tó, de a kis ürögi haranglábnak is gyakran csodájára járnak. A kirándulni vágyóknak pedig ott van a karnyújtásnyira levő Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet, melyre talán még egy élet is kevés, hogy felfedezzük. 

Készen áll új otthonára?

Ha Ön is úgy érzi, a Tolnai Kert következő lakója lesz, ne habozzon, keresse meg házát és foglalja le még ma.

+36 70 388 7832

info@tolnaikert.hu